Felfelé folyik, hátrafelé lejt

Julian Barnes Man Booker díjas regénye az idei Könyvhétre jelent meg a Partvonal Szépirodalom sorozat 5. köteteként. A sorozatba eddig nem kisebb szerzők művei kerültek, mint Moravia és Maugham (Keilsonról eddig nem hallottam korábban, de ilyen társaságban biztos, hogy rossz nem lehet).

Fülszöveg (spoilermentes)

  Tony Webster mindig is óvatosan élt, ám egy ügyvédi levél váratlanul felkavarja az elvált, magányos férfi nyugdíjas hétköznapjait. Kiderül, hogy örökölt, és hagyatéka nem más, mint Adrian Finn, a mindig is különcnek tartott fiatalkori barát naplója. A sorok olvasása közben negyven évvel ezelőtti szerelmek, barátságok, kamaszkori lázadások emlékei törnek a felszínre, és az idős férfi elhatározza, hogy felkutatja a rejtélyek kulcsfiguráját, első szerelmét, Veronicát. Személyes találkozásuk új megvilágításba helyezi a múltat és a saját felelősségét abban a tragikus halálesetben, amelyre már évtizedek óta nem gondolt.

  A regény keretét adja meg a fülszöveg, jelen esetben ez jó megoldás - épp eleget sejtet, a történetben rejlő mélység pedig ezúttal tökéletesen megfelel annak, amit a műfaji besorolása alapján várunk. Bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti szépirodalmat - tömör, de annál felkavaróbb formájában.

Értékelés (Nyomokban cselekményleírást tartalmazhat!)

  Nagyon szeretem a novellákat, karcolatokat, mint rövid terjedelmű prózai műformákat, mégis valamiért általában idegenkedem a rövidebb regényektől. Valószínűleg attól tartok, hogy vagy egy kidolgozatlan regényt, vagy egy túl bő lére eresztett novellát kapok. Szerencsére itt egy újabb szerző, aki rácáfol erre - Barnes remekül felépített műve is olyan kivétel, amely újra meghozza az ember kedvét az olvasáshoz, különösen a szépirodalom olvasásához.

  A főhős - Tony Webster - az első 70 oldalon elmeséli élete történetét a gimnáziumi éveitől kezdve a jelenig, nyugdíjas napjaiig. Mindenről és mindenkiről pontosan annyit árul el, amennyire a későbbi események megértéséhez szükség lehet. Élete átlagosnak mondható, leszámítva, hogy két ismerőse is rejtélyes körülmények között öngyilkos lesz.
  Érdekes, ahogyan utólag visszanéz az ifjúkori énjére és barátaira, akiknek minden magától értetődő - filozófiai értelemben. Sziporkáznak, humorosak, élettel teliek - a barátságuk sajnos mégsem elég erős, hogy a későbbiekben is kitartson. Nem sokkal ezután megjelenik az örök problémaforrás - a nő. Veronica lesz Tony számára a félig beteljesületlen nagy szerelem, a tökéletesen érthetetlen nő, aki ráadásul a szakításuk után különc barátja, Adrian Finn karjaiban köt ki. Itt szakad meg végleg a kapcsolat a két barát között, lezárul Tony életében egy fejezet, továbblép. Leél 40 évet úgy, hogy szinte nem is gondol rájuk. Megnősül, apa lesz, elválik. Egyedül él, már nyugdíjas, amikor a váratlan örökség felbolygatja az emlékeket.

  Adrian naplója az örökség, amely felfedhetné az okot, amiért a lelkileg mindig oly stabil fiú mégis ennyire fiatalon véget vetett az életének. Itt kezdődnek az igazi furcsaságok - hogyan került Veronica anyjához a napló? Miért nem akarja Veronica, hogy a napló eljusson Tonyhoz? A Veronicával való újbóli találkozás, illetve az azt megelőző játszmák mind borzasztó kisszerűnek és talán visszataszítónak is tűnnek a végkifejlet fényében.

  Tony Webster egy átlagos fickó. Elméleteket gyárt, próbálja megérteni az ok okozati viszonyokat, mégsem látja a fától az erdőt, nem képes csupán az elméletein keresztül igazából megismerni az őt körülvevő embereket. Hiába nem a legszimpatikusabb főhős, akivel olvasmányaim során találkoztam, azért mégis sok gondolkodni valót ad, ahogyan viselkedik, visszaemlékezik. Eleinte egészen kellemes a stílus, de ahogy halad, egyre keményebb, és a végén természetesen azért rendesen földhöz is vág.

  Az egyik legérdekesebb, hogy adott életkorban mennyire másképp lát az ember bizonyos dolgokat. Amíg fiatal (15-25 éves), addig szentül meg van győződve róla, hogy mindent helyesen átlát, tökéletesen megért, és ezen a véleményén ő bizony soha nem is változtat majd - különösen furcsa ez abban az időszakban, amikor leginkább formálódunk, és a legtöbbet változhatunk. Szokatlan belegondolni abba is, hogy az emlékekből mi marad hosszú idő elteltével - sokszor olyasmi, ami nem is velünk történt meg, vagy nem is pont úgy, ahogyan az emlékképeinkben látjuk. Ehhez kapcsolódik az is, hogy mindezek a dolgok másokban hogyan élnek tovább, hogy a kimondott, pláne leírt szónak milyen ereje lehet - amire mi alig emlékszünk, hagyhat másban mély nyomokat, hatással lehet az életére...

  Barnes könyve mindössze 170 oldal, mégis kellően tömör, így én azt javaslom, nem kell kapkodni vele, hagyni kell időt arra, hogy közben megálljunk és elgondolkodjunk. Nem egyedül a Tonyval történteken, hanem saját életünkön is. Hagyni kell, hogy felforgassa a lelkivilágunk, hiszen talán leginkább erre hivatott - szeretem az ilyen könyv formában megjelenő megállító táblákat.
 Az egész sorozat megjelenése nagyon jól sikerült, de ezé a köteté különösen. A magyar cím pedig egyenesen zseniális, remekül illik a könyvhöz! Bátran ajánlom bárkinek, aki szereti a szépirodalmat, amely rendesen kifacsar. Bárkinek, akinek van bátorsága közben hasonló őszinteséggel egy kicsit saját magába is nézni.

Kiadó: Partvonal
Megjelenés: 2013
ISBN: 9786155283086
Fordító: Karáth Tamás
Oladalak száma: 176
Borító: kemény fedél, védőborítóval

Köszönet a könyvért a Partvonal Kiadónak!

Lynn Marchmont